A Massively Multiplayer Online (rövidítve MMO), azaz a neten játszható sokszemélyes játékok visszatérő hibái

Volt már alkalmam párszor MMO játékkal játszani, némelyikkel hosszabb időn át is. A műfaj nagyon tetszik, mert jól kihasználja az Internetből fakadó globalizációt, én pedig ki vagyok éhezve a több személyes játékokra. Azonban van két nagy probléma, melyek sajnos állandóan ismétlődnek minden netes játéknál:

1. A hardcore játékosok, azaz akik napi rendszerességgel sok órát játszanak (akár éveken keresztül), elrontják az eseti játékosok szórakozását. Ezek az általában 10-20 éves srácok töviről hegyire ismerik már a játékot, sőt szerintem már nagyon únják is, épp ezért a szórakozást a többi játékos szívatásában találják meg. A legtöbb játéknál ezt igyekeznek a szerkesztők kivédeni, különféle korlátozásokkal, hiszen nekik is az az érdekük, hogy minél több és többféle ember játsszon. Viszont akik a fél életüket a játékkal töltik, mindig gyorsan megtalálják a kiskapukat, a véletlenül ott felejtett progamhibákat. Ez is úgy megy, akárcsak a való életben. Ez utóbbi szlogennel védekezik egyébként a legtöbb netfüggő játékos, vagyis elvárja az előnyt a friss játékosokhoz képest. Ez részben megérthető, de az igazságtalansággal szemben nem tudok toleráns lenni, pl. amikor egy tapasztalt karakter a játékhibák kihasználásával büntetlenül gyilkolgathat gyanútlan kezdőket. E problémának szerintem már a felmerülése is gond, hiszen a számítógépes játék is csak játék, oda kikapcsolódni járnak az emberek, nem pedig bosszankodni.

2. Miután a játékos megszokja a gyakran csodálatosra kidolgozott környezetet (grafika, zene, hangulat), az egész játék monoton manualitássá változik (mészárolok, adok, veszek, ideális karaktert fejlesztek, matekozok). Az egyetlen igazi élményt a csapatmunka, illetve a játék közbeni chatelés adja. Ez utóbbit szerettem mindig a legjobban, már csak az angol nyelvgyakorlás miatt is. Azonban az eszetlen monotonitás miatt főleg a már említett 10-20 körüli korosztályt lehet megtalálni a játékokban, akikkel ritkán lehet érdekes dolgokról beszélni. A csapatjáték kiemelkedő fontosságát ma már minden MMO fejlesztő belátta, szinte az összes játék fennhangon hirdeti ezt a honlapján. De én még nem találkoztam olyan játékkal, ahol ezt valóban sikerült volna jól megvalósítani. Túlbonyolítják, vagy céltalanná teszik a játékokat az ilyen próbálkozások. Mások véleményéből is azt olvasom, hogy még nem találtak erre jó megoldást sehol. Sajnos még mindig nem jöttek vissza a 80-as évek jól kitalált, ötletgazdag, érdekes játékai, pedig az Internettel megfűszerezve csodálatos dolgok születhetnének. De a hatalmasra kinőtt számítógépes játékiparban a mai fejlesztő-beruházó cégek nem szoktak ilyen bizonytalan projekteket megkockáztatni. Inkább a jól bevált recepteket nyúzzák újra és újra, s csak az egyre jobb virtuális valóság élménnyel, látványvilággal adják el őket.

Balage
2010.02.23.