Sok ismerősömtől hallottam már, hogy "saját zenét akarnék játszani, de nem találok megfelelő zenészt". Hát szerintem itt az alapkoncepciót kell először tisztázni: meg van-e írva az a saját zene A-tól Z-ig, beleértve minden apró részletet, minden hangot? Mert ha nincs, akkor a hiányzó dolgok kitalálását értelemszerűen a majdani zenésztársaktól várjuk el. Ebben az esetben nem lehet okunk a panaszra, ha ők valami olyasmit akarnak, ami nekünk nem tetszik. A hiányzó dolog pedig nem csak
az lehet, hogy az illető zenész mit játsszon. A koncepció része pl. a
dobos szerkója és/vagy stílusa, egyszerűbb vagy bonyolultabb játéka. Vagy:
milyen hangkaraktert képzelsz az énekesnőnek? Alt, szoprán, mezzó? Koloratúr,
rockos, jazz-es, lágy, kemény, erős vibrátós, tiszta egyenes hangú, hajlítgatós-díszítgetős?
Vagy a billentyűst is kérdezhetném: kétkezes játék vagy egykezes? Jazz-es
ízű, klasszikus, vendéglátós háttérzenész, vagy valami egész más? Sok
hang vagy kevés? Szólisztikus alkat, vagy kísérő? Milyen hangszínei ill.
milyen hangszerei legyenek? Vagy akármelyik hangszeresre kérdezhetném:
mennyire legyen egyéni a játéka, mennyire olvadjon bele az egészbe, vagy
mennyire üssön ki belőle? Melyik zenész mikor játsszon harmonikus, illeszkedő
dolgokat, és mikor keltsen feszültséget? Ha nem kötöd meg a dolgokat, akkor arra vársz, hogy más kösse meg. Középút nemigen van, a zenei életben pláne. Ha úgy keresel társakat, hogy azt mondod: "én írom a zenét", akkor tényleg legyen meg mindenről (vagy majdnem mindenről) a pontos elképzelésed! Különben senki nem fog komolyan venni amikor rájönnek, hogy valójában nincs is kész a koncepció. Így könnyen elveszíthetsz olyan zenészeket, akik egyébként ideális társak lennének. A másik gyakori panasz, amit hallok: "Mindenki csak feldolgozást akar játszani", vagy épp ellenkezőleg: "Mindenki a saját sz**át akarja játszani". Nos, jelentem: mindenkiben megvan az alkotási vágy, ezzel születünk, ilyen az Ember. A kérdés csak az, hogy ez milyen téren jön elő. Van, aki mindenáron az éppen divatos zenét akarja koppintani. Ő lehet, hogy csak a könnyű sikerélményre vágyik, nem akar energiát belefeccölni a zenébe. Ő valószínűleg máshol "éli ki magát", a zenével csak felületesen foglalkozik. Ilyen ember elég sok van, arra kell törekedni, hogy az egész csapat hasonló komolysággal álljon a zenekarozáshoz, és akkor minden rendben lesz. Olyan is van, akinek a minél tökéletesebb utánzás jelenti az önmegvalósítást. Ez becsülendő dolog. De van nekem egy másik magyarázatom is: sztem sokan azért nem mernek saját zenével próbálkozni, mert az alkotási vágyuknál erősebb a bénázástól való félelmük. Sok zenész azért nem akar kísérletezni, mert a fülét sérti a saját játéka. Pedig ez éppen jó dolog, ez segítené elő a jó játékot. a hibák automatikus és önkéntes kijavításával! Szerintem épp úgy születnek a nagy művészek, hogy elég kritikusan állnak a saját zenéjükhöz. E mellé csak a kitartás kell, és persze egy kis tehetség sem árt... :) Talán épp az ilyen komoly szándékú, de bátortalan zenészek hirdetnek így: "Zenészeket keresek, stílus: X, Y, és Z zenekar számai". Sztem kellő határozottsággal, konkrét elképzelésekkel, eltökéltséget sugározva ezek is rávezethetők a saját zenére. Még a komolyzenében is van önálló zenealkotás, pedig ott általában a nagy művészek darabjait játsszák. Ha senki nem írna saját darabot, rövid időn belül kihalna a komolyzene! Elárulok valamit: Ha jól számolom,
mostanáig kb. 6 db komoly(abb) zenekarom volt. Kivétel nélkül mindegyik
úgy indult, hogy röhögtem az egészen, és véletlenül sem vettem komolyan,
hogy "én ezekkel játsszak?". Konkrétan: Tanulság: mindegyik zenekar röhejesnek indult, és nem gondoltam komolyan. Nem passzolt bele az elképzelésembe egyik sem, mégis mindegyiket hatalmas lelkesedéssel csináltam aztán mégis! Az egyetlen megoldás, hogy le kell menni zenélni minden zenésszel, aki csak az utadba kerül! Mit veszthetsz? Mindenkitől lehet tanulni, az együtt-játékra fordított idő sohasem kárbaveszett idő. Már az első próbán annyira megfoghat Titeket a közös zenélés (vagy az ígéret, amit magában hordoz), hogy abba sem akarjátok hagyni többé! Balage |