Az alapjátékról
A kezdésről
Remélem világos, hogy ez az egyik legfontosabb a játék
megnyeréséhez. Nézzük először is a dobási statisztikát! Ez
remélhetőleg nem lesz újdonság senkinek...
dobás |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
hogy dobható ki? |
1+1 |
1+2
2+1 |
1+3
2+2
3+1 |
1+4
2+3
3+2
4+1 |
1+5
2+4
3+3
4+2
5+1 |
1+6
2+5
3+4
4+3
5+2
6+1 |
2+6
3+5
4+4
5+3
6+2 |
3+6
4+5
5+4
6+3 |
4+6
5+5
6+4 |
6+5
5+6 |
6+6 |
Vagyis: a 2,3,11,12 mezőket jobb kihagyni a számításból.
Tapasztalatom szerint ezeket egy játék alatt átlagosan
csak 1-2 alkalommal dobja ki valaki. Később persze ezek is
értékesek lehetnek (más szempontból), de mellettük kezdeni
semmiképp nem érdemes.
Az 5,6,8,9 elve:
Bevallom, első vizsgálódásomban kifelejtettem a
"jó számok" közül a 4-et és a 10-et annak
ellenére, hogy közel ugyanannyi az esély a
kidobásukra, mint az 5-nek és a 9-nek. Mégsem
tartom hülyeségnek leírni, amit kiokoskodtam. Már
csak azért sem, mert az 5,6,8,9 számokkal ellátott
mezőkből összesen 8 db van, amit még elég jól át
lehet látni egy új pályán, akár fél perc szemlélés
után is.
Hagyjuk ki egyelőre a számításból a kikötőket! Én
jó helynek azokat a kereszteződéseket
nevezem, amelyekre ez a két dolog érvényes:
- 3 db termelő mező van körülötte (vagyis nem a
parton, és nem a sivatag mellett van)
- a 3 mező közül az egyik száma 5, 6, 8, vagy 9.
(ha esetleg két ilyen szomszédja van, akkor duplán
jó hely)
Az, hogy hány ilyen jó hely adódik, természetesen
attól is függ, hogy ki hova teszi a faluit. Egy
mező köré elvben három település is elfér, de
sokszor csak kettő jut (a mező két átellenes
sarkán). Ez akár taktika is lehet, mivel ezzel el
lehet zárni egy igen értékes mezőt a többiek elől.
A szabályzat szerint a számokat az előre
meghatározott sorrendben, spirálban kell
elhelyezni. A sorrend kötöttsége ellenére mégsem
kerülnek a számok mindig ugyanolyan elrendezésbe,
mivel a sivatag mező helye mindig változó (ezt
ugye át kell ugrani a számozáskor). Az eddigieket
összevetve, én úgy vettem észre, hogy minden
pályán adódik átlagosan 8 db jó hely, amiből 3 db
duplán jó. Még a kezdőknek kitalált
startfelálláson is így van, pedig ott a számok nem
is a szabálykönyv alapján vannak felrakva. Ez azt
jelenti, hogy általában mind a négy játékos fel
tudja állítani mindkét faluját egy-egy ilyen jó
helyre! Tehát nemigen lehet olyanra hivatkozni,
hogy "nekem már nem jutott jó hely", egyszerűen
csak oda kell figyelni! :)
Ha pedig nem a szabályok szerint rakjuk fel a
számokat, hanem véletlenszerűen, akkor a
legrosszabb esetben is 4 jó hely adódik, vagyis
mindenkinek jut legalább egy. (Ez lenne az a
felállás, amikor tömbben egymás mellé kerül az
összes 5,6,8,9-es szám. Mellékesen, ilyenkor a
négyből kettő triplán jó hely, és egy duplán jó
hely lesz.)
Az 5,6,8,9 már csak azért sem rossz gondolkodás,
mert teret hagy a szerencsének is. Nem kell mindig
full matekozni!:)
|
Kezdési sorrend:
- Ha te vagy az 1. játékos, úgy válaszd meg az
első településedet, hogy a másik helye szinte
teljesen tervezhetetlen lesz. Hatalmas rizikót
vállalsz, ha lemondasz a legjobban termelő
mező(k)ről, tervbe véve valami mást (pl. kikötőt).
- Szerintem a középső játékosok vannak a leginkább
kényszerpályán. Általában a legjobb helyet már
elvették előlük, és a második településükre már nem
lesz sok befolyásuk, hiszen addigra még 4 illetve 2
település kerül a pályára. Valamivel több a
szabadsága a középső játékosnak, ha csak 3-an
játszanak.
- Az utolsó játékos helyzete a legérdekesebb, és
egyben a leggondolkodtatóbb is. Különösen jó helyet
már nemigen talál a pályán, de mindkét településének
helyét zavartalanul tervezheti meg. Én ezt szeretem
a legjobban. :) |
Néhány taktika:
- A búza termelése különösen fontos! (hogy miért,
azt lásd lejjebb)
- A kikötőkről sem szabad megfeletkezni, néha akár
kezdéskor is érdemes lehet egy 2:1-est elfoglalni,
pláne ha te vagy az utolsó a kezdési sorrendben.
- Kezdéskor ne tervezz olyasmiket, hogy "azonnal
építek ide x db utat, és oda felhúzom a 3. falumat,
és onnan már király vagyok". Lehet, hogy nagyon sok
kör eltelik, mire összeszeded a nyersanyagokat, és
addigra már más beköltözik oda. Ilyenkor általában
bukod is a játékot, hiszen mindent egy lapra tettél
fel. Ha tényleg olyan jó az a 3. faluhely, akkor
tedd inkább a 2. faludat oda!
- Lehet, hogy jónak tűnik, ha már kezdéskor mind a
két 8-as helyet elfoglalod, de ezt nem jó minden
áron erőltetni (pl. csak ezért partra tenni).
Előfordul, hogy sokáig nem dobják ki a 8-ast, és ha
neked nincs más jó számod, akkor csak állsz és
állsz... Egy 6-os és egy 8-as induló hely, na ez már
jobb! Érdemes minél több szám mellé települni, hogy
minél több féle dobásból profitálhass valamit.
|
|
Néhány gondolat a nyerési pontokból kiindulva
Csináltam egy táblázatot arról, hogy a különféle
pontszerző dolgokhoz milyen és mennyi nyersanyag kell:
|
Max pont
|
Fa
|
Tégla
|
Búza
|
Birka
|
Érc
|
Kezdő falvak |
2
|
-
|
-
|
-
|
-
|
-
|
Falu ( 3 db) |
3
|
7
|
7
|
3
|
3
|
-
|
Város (4 db) |
8
|
4
|
4
|
10
|
2
|
12
|
Lovagi hatalom |
2
|
-
|
-
|
min.3
|
min.3
|
min.3
|
Leghosszabb út |
2
|
min.5
|
min.5
|
-
|
-
|
-
|
Pontértékű kártya |
5
|
-
|
-
|
min.5
|
min.5
|
min.5
|
Összesen |
22
|
16+
|
16+
|
21+
|
13+
|
20+
|
A 3 db falu költségébe beleszámoltam 4 db út árát is, a
kiinduló 2 db úthoz még ennyi bizonyosan kell. A 4 db
város költségébe ugyanígy beleszámoltam 2 db út és 2 db
falu költségét is, hiszen a két kiinduló falu mellé még
kettőt biztosan meg kell építeni hozzájuk. Az út, a
lovagi hatalom és a pontértékű kártya megszerzésének
költsége nyilván a többi játékos ténykedésétől és a
szerencsétől is függ. Én itt csak a minimum költséget
írtam fel, az esélyek figyelembe vétele nélkül.
Ennél még érdekesebb a következő táblázat, amiben 1
pontra vetítettem ki a költségeket:
|
Fa
|
Tégla
|
Búza
|
Birka
|
Érc
|
Össz
|
Falu (1 db) |
1
|
1
|
1
|
1
|
-
|
4
|
Város (1/2 db) |
1
|
1
|
1,5
|
0,5
|
1,5
|
5,5
|
Lovagi hatalom
(1/2 db) |
-
|
-
|
min.1,5
|
min.1,5
|
min.1,5
|
min. 4,5
|
Leghosszabb út
(1/2 db) |
min.2,5
|
min.2,5
|
-
|
-
|
-
|
min.5
|
Pontértékű kártya
(1 db) |
-
|
-
|
min.1
|
min.1
|
min.1
|
min.3
|
Összesen |
4,5+
|
4,5+
|
5+
|
4+
|
4+
|
|
Következtetéseim:
1. A győzelmi pontok megszerzéséhez átlagosan búzából és
ércből kell a legtöbb
2. A búzának van köze a legtöbb pontszerző dologhoz (az
úton kívül mindenhez kell).
3. A leghosszabb út megszerzése viszonylag drága, így
általában nem érdemes kifejezetten erre hajtani.
4. A falu kifejezetten olcsó pontot jelent, de sokféle
nyersanyag, és sok hely kell hozzá. A város drága, de
minél hamarabb sikerül felhúzni, annál busásabban hozza
be az árát a plusz termeléssel.
.
|
A Lovagok és városokról
Sajnos szembesültünk vele, hogy e kiegészítő első magyar
kiadásának szabálykönyvét botrányosan rosszul fordították le.
Annyira, hogy egy teljesen másik játék kerekedett belőle (pl. a
lovagok győzelmi pontot érnek). Ha véletlenül ehhez az első
kiadáshoz jutottál hozzá, sürgősen dobd ki a szabálykönyvet, és az
alul található linkekről szerezd be az újat!
Ahogy a kiegészítő neve is mutatja, két téren változik meg
gyökeresen az alapjáték:
Lovagok: Megjelennek a pályán, figurák formájában.
A költségük ugyanaz marad, de a szerepük az eddigieken
kívül újakkal is bővül. A "Legnagyobb lovagi hatalom"
kártya szerepét a - jóval izgalmasabb - barbárok elleni
küzdelem veszi át.
Városok: Itt csak 1 nyersanyagot termelnek, viszont
nélkülük nem lehet fejlesztőkártyához jutni. A
fejlesztőkártya-rendszer teljesen megváltozik, és rengeteg
új kártya kerül az eddigi háromféle mellé a pakliba. A
városok és a fejlesztések együtt új pontlehetőséget is
rejtenek, ennek köszönhető a 13 pontra növelt győzelmi
határ.
|
A lovagok kiegészítőben a nyersanyagok egymáshoz viszonyított
értéke, és a nyerőpontok megszerzése is másként értékelendő, bár
az alapjátéknál kiismert kezdő taktikák nagy része itt is
érvényes. Sajnos a szabályok jelentősen bonyolultabbak, főleg első
látásra. Viszont egyértelműen állítom: megéri az
energia-befektetést! :)
A legfontosabb dolgok:
1. Legyen stratégiai terved, és lehetőleg ne csak egy
dolgot tervezz előre! Tarts ki a stratégia mellett, csak
jó okkal változtass rajta! Ne csak azt csináld, amit éppen
tudsz a jelenlegi kártyáidból.
2. Számold ki a pontszerzési lehetőségeidet: miket kell
felhúznod ahhoz, hogy Te nyerj!
3. Ismerd jól a szabályokat, lehetőségeket, és használd ki
őket!
4. Kereskedj a többiekkel minél többet! Ne sajnálj odaadni
2-3 kártyát is egy jó lapért, ha a célodat eléred azzal a
lappal!
5. Legyél merész! Ez nem kis részben szerencsejáték,
könnyen bejöhet egy "vadabb" ötlet is.
Nyilvánvaló kellene legyen, de mégsem mindenkinek az:
erdő, legelő, hegység! Csak ez a három hely termel árut,
méghozzá csak várossal. Vagyis a kezdő városodat lehetőleg
ne dombságok és búzamezők mellé tedd, hacsak nincs alapos
okod rá. A kezdő falut viszont nagyon is érdemes e kettő
közé tenni!
|
A lovagokról, illetve a barbárokról:
Ha az első barbár betörésig nem sikerült felhúznod és
aktiválnod egy lovagot, akkor a kezdő városodnak
valószínűleg annyi. Egy ilyen baleset után tapasztalatom
szerint minimális esélyed marad a győzelemre (ha később
történik a malőr, valamivel jobbak a kilátások). Ilyenkor
ugyanis többnyire kimaradsz a fejlesztőkártyákból, akár
tucatnyi körön át. Előfordulhat, hogy mindegyik játékos
elveszti a kezdő városát, de ez annyira ritka, hogy talán
csak egyszer fordult velem elő, valamikor a kezdetekben.
Ebből következik, hogy ha jót akarsz magadnak, már a
kezdéskor gondoskodj arról, hogy 2-3 kör alatt meglegyen a
"búza+birka+érc"! A legjobb természetesen, ha a kezdő
városod már kiinduláskor mindhármat a kezedbe adja, de ez
ritka. Az is nagyon kedvező, ha kettőt megkapsz
indulásból, a harmadikat pedig a falud termeli jól
(5,6,8,9). A hiányzó nyersanyag beszerzésénél az elején ne
nagyon számíts a többiekre. Nekik is jobb, ha 1
ellenféllel kevesebbel kell számolniuk. Itt lehet egy
taktika a kezdő kikötő, lehetőleg 2:1-ben, de ezt csak
akkor vállad be, ha legalább két jó mezőn ki tudod
termelni ezt a nyersanyagot.
A további lovagok már nem kötelezőek. Általában elegendő
akkora lovagi erőt tartani, ahány városod van. Nekem úgy
tűnt, a "Catan megmentője" kártyák megszerzéséért
önmagában nem éri meg lovagokra gyúrni. Soká tart, mire
beérnek a barbárok 1-1 pontért, ráadásul sokba kerül egy
biztos nyerő sereget felállítani és fenntartani.
Van viszont még jónéhány másik frankó felhasználása a
lovagoknak. És persze vanak jó trükkök is: pl. a rablót
pofozgathatod velük odébb, mindig egy másik aktív lovagod
mellé. Így többször is rabolgathatsz a többiektől. Persze
ehhez szükség van több lovagra, a lovagjaid közelében lévő
ellenséges településekre, és sok búzára...
|
A három fejlesztési irányról:
- Kereskedelem (legelő): A többféle kereskedős
fejlesztőkártya dőlni fog hozzád, így olcsón hozzájuthatsz
a hiányzó kártyáidhoz - feltéve, hogy van mit adnod
cserébe. A kereskedelemmel indítva lehet a legkönnyebben
két metropoliszt felhúzni.
- Politika (hegység): Hegységből csak 3 db van, szemben a
másik két irány 4-4 mezőjével. Emiatt ritkább is ez a
metropolisz, és az sem nagyon fordul elő, hogy 5-ös
szinttel elveszik tőled. Érdemes lehet nagy lovagi erővel
kombinálni a politikát (az érc már úgyis adott hozzá). A
politika-kártyákkal lehet a legjobban szívatni a
többieket. :)
- Tudomány (erdő): a 3. szinttől működő vízvezeték bónusz
nagyon erős. Különösen akkor jó, ha kevés szám mellett
vagy jelen (pl. kikötőd van, vagy két azonos szám mellett
is tanyázol). A tudomány-kártyák talán a legerősebbek az
összes közül. A jól termő erdő mellé már csak egy jó
dombságot kell találni, és így a leghosszabb út is
borítékolható. Sokak szerint ez a legjobb irány, talán épp
ezért gyakori, hogy elveszik a metropoliszt előled...
Fejlesztőkártyák, amelyeket nem érdemes tartogatni:
feltaláló, mérnök, esküvő (ha te vagy a leggyengébb),
szabotőr. Hamar kijátszandó a kém és az alkimista is, a
kém kártyával való ellopás veszélye miatt (figyeld a
többiek kék kártyáit!)
|
Taktikák:
Nekem eddig mindig bejött az a taktika, hogy a játék
kezdete után a következő falumat a jól termelő mezőm (vagy
egy másik ugyanolyan típusú) mellé célzom. Ha van kikötőm
vagy kereskedőm, akkor akár a part szélére is megéri tenni
ezt a falut (vagyis egyetlen mezővel szomszédosan).
Ennek a taktikának a specializált változata:
Előfordulhat, hogy a parton lévő 6 vagy 8-as mező mellett
rögtön ott van ezen nyersanyag kikötője is. Ha még egy
elfogadható mező is van mellette (4,5,9 vagy 10), akkor az
első faludat ide tenni hatalmas előny lehet az elején.
Gondold el, két 6-os illetve 8-as dobás, és máris van egy
tetszőleges áru/nyersanyag kártyád, akár már a játék első
körében! A városodat ezek után a másik három nyersanyag
mellé tedd (ha lehet). A következő lépés felhúzni még egy
falut a kincset érő mező mellé. Ha ez az első pár kör
alatt bejön, a győzelem szinte garantált!
Ha van rá lehetőséged, tartsd rejtve a győzelmi
pontjaidat. Nem, ne halmozz kártyákat, mert azt elveszik a
játékosok, vagy a rabló. De pl. ha a metropoliszodat
láthatóan nem tudja senki elvenni előled, akkor várj a
megépítésével. A leghosszabb út kártyát meglepetésszerűen
is el lehet csenni a másiktól, főleg egy "2 ingyen út"
fejlesztőkártyával. Érdemes spájzolni a "kereskedő"
kártyából is egyet. Ez a három dolog együtt máris 5 pontot
ér. Hogy ez miért fontos? Mert a játékosok eléggé vakok
szoktak lenni, nem látnak át a szitán, hogy vajon miket
tartogathatsz a kezedben. Így inkább egy másik embert
szivatnak, akinek már láthatóan több pontja van. :) Te
pedig akár 7-8 pontról is meglepetés-győzelmet arathatsz
felettük, akár egyetlen körben is.
Mindenképpen érdemes memorizálni legalább az utolsó
néhány dobás eredményét. Monopóliumkártya-kijátszás, és
kereskedelmi szívatások előtt ez különösen hasznos!
|
Csúnyább trükkök:
Ha egy körben szívatni és kereskedni is akarsz a
többiekkel, az utóbbival kezdd! Egy csúnya szivatás után
kevésbé állnak szóba veled...
Mielőtt nyersanyag/áru monopóliumot játszol ki,
rákérdezhetsz, hogy ki adna el neked az adott kártyából.
Így sokszor előre megbizonyosodhatsz róla, van-e belőle
mindenkinek...
|
És végül egy jótanács:
Ne búslakodj, ha nem nyersz! Ha megtetted a magadét, és csak a
szerencse pártolt el tőled, akkor kár magadat hibáztatni.
Egyébként pedig - bár összetett és gondolkodtató feladat elé állít
- ez mégis csak egy játék! :)
Pár technikai infó, ami hasznos lehet:
Számok lerakási sorrendje, ha a szabály szerint spirálban
teszed le őket:
Alap játék: 5,2,6,3,8,10,9,12,11,4,8,10,9,4,5,6,3,11
Kiegészítés 5-6 személyre:
2,5,4,6,3,9,8,11,11,10,6,3,8,4,8,10,11,12,10,5,4,9,5,9,12,3,2,6
És végül, némi forrás a netről:
Az
alapjáték szabálykönyve magyarul
Az
alapjáték almanach-ja magyarul.
A
Lovagok bővítés szabálykönyve és almanach-ja magyarul
Alapjáték
szabályai angolul (a német eredetiről fordítva)
Ugyaninnen
az Almanach (részletes magyarázat)
Ugyaninnen
a 6 játékosos verzió különbségei
A Catan
alapjáték magyar bajnokságának szabályai
Egy hely, ahol online
Catant játszhatsz mások, vagy gépi ellenfelek ellen
(angol)
2006-2022
Makrai Balázs
|